sziasztok:) ez az első blogom itt. Június óta vezetem máshol a blogom, nem sok sikerrel. Végtére itt sem fogok sokat lenni, mert a kopott füzetekkel könnyebben osztok meg gondolatokat. Egy lány miatt regisztráltam fel, akármilyen furcsa, mivel én is csajszi vagyok. Ugynais három éve írtam egy könyvet, és megláttam, hogy ő a blogjában erről ír. Megörültem neki, és szóltam, h nálam kaphat könyvet. Kipróbálom, milyen ez az oldal. Aztán majd kiderül. Meg hát, a másik blogomról túl sok olyan ember tud, akiknek nem kéne. Lényegtelen. Verseket fogtok tőlem kapni, főleg JÓZSEF ATTILÁTÓL, Lermontovtól, Reményik Sándortól, Wass Alberttől, és Edgar Allan Poetól.

Most egy Lermontov verssel kezdenék:

1830. május 16.

A haláltól nem rettegek,

de töprengek a pusztuláson,

csak lelkes művem - erre vágyom -

a napvilágot lássa meg!

A vágy hiú! Utam nehéz,

A örömében lenne-e részem?

Eltűnök ismeretlen és

idegen, messzi föld ölében,

minek bolyongjak, Alkotó,

mint a Pusztulás útitársa?

A költő csupán erre jó?

Mért hallgattam lant szavára!

Sírba a szenvedély, szívem

emésztő lobogása dönt-e?

Kínoz a föld, s én szeretem...

A lélek? Nincs erőm fölötte...

Másik sorsom, miként az árnyék,

követ, s a sír felé halad,

amelyet megígér szavad,

hogy ott örök békémbe szállnék.

De nincs megnyugvás, érzem: itt

sem térhetek majd nyugovóra:

hosszú esztendők kínjait

a szenvedés csontomba rótta.